Sanyi vidékről, egész pontosan Kiszomborról látogatott el hozzánk hétről-hétre, edzésről-edzésre. Tehetségének híre nagyobb volt, mint valódi tudása. Egész gyorsan, már az első edzésen kibontakozott technikai képzettsége, reakció ideje. Hamar poénok céltáblájává vált ügyetlen mozgása és lyukas keze miatt.
Nem sok lehetőséghez jutott így, leginkább csak edzésen nevette meg a lelkes kapura lövőket, növelte a kötőbe húzott gólok statisztikáját. Még a leggyengébb tüzelők is 30 méteres potyagólokkal emelték saját önbizalmukat.

Nemhogy kapuban való mozgása, labdákra való kijövetele, hanem túlbuzgó énképe is jellemezte. Minden bajnoki mérkőzésen megjelent és „erősítette” a cserepadot. Az edző inkább mezőnyjátékost állított a kapuba, minthogy Sanyi őrizze a hálót, ám eljött a nagy nap.

2006. április 16.-án Kiszomborra látogatott a csapat. A tabella második helyén álló, igencsak erős gárda ellen a Tápé nem sok esélyt látott, így Sanyi, révén, hogy „hazai” meccsen védhet, lehetőséget kapott, s a csapat szabadon játszhatott.
Egymást követték a szebbnél szebb potyagólok, míg a falusi drukkerek kapusunkat tűzték ki vicceik céltáblájául. A hálóőrző nemhogy csendben végighallgatta volna a nem kevés igazságot tartalmazó gúnyolódásokat, hanem még rendszeresen vissza-vissza mondogatott. A családja és barátnője szeme láttára nem igazán remeklő 11 gólt kapó Sanyi reakciója talán senkit nem lepett meg, azonnal távozott a gárdától, s mindenki úgy gondolta, hogy végleg felhagy ezzel a sportággal, és talán leül inkább sakkozni, de vigyázat! Biztos forrásból tudjuk, hogy jelenleg a Gyálarét ifi csapatánál mutatja meg tudását, s ül magányosan a kispad végén…

Az ominózus mérkőzés végeredménye egyébként 11-2 lett, s egy kivételével az összes gól kapusunk technikai rátermettségéből következett.